| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
az út odalenn, messzi a vidék / S olykor, ha lenézek, / Lélek se moccan erre mifelénk / S némán áll a levegő tengere... / Ám ősszel... mikor lejönnek végre a hegyi vadászok, / Oly jól ismerem őket |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
mered, / S két átkozott patak forr a hegyekről, dörgő patak párhuzamosan... /... De jaj, rendületlen áll a sötét látomás, mint fekete angyal / ki zajtól sem riad, / És eljövendő bajokat sejtet, állván |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
Vegyétek ezt: ez mindenem. / A régi hév, a régi gyötrelem. / Szememre száll a tűz, napfényben áll a tér / És látom magamat, egy ifjut gondokkal teli... / Oh tépd ki hát a szívemet és add neki |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
Egy csillaghoz! / / A hold letűnt. Most delelőjén áll az éj. / Fatönkök állnak benne, mint a vadkanok. S a fekete kert / Ilyenkor termi meg sötét virágait |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
hol derengő fénynél / Halkan, halovány kísértetek járnak: éber hajósok és sárga tüzek / S őrt áll egy fekete katona magosan, s mint fekete angyal az égre / mered, / S két átkozott patak forr a |
| [Füst Milán - Messzi fény] |
mögötte más égtáj felé... / Elmúlt a nap. És minden dicsősége, mint a jeladás / A nyugodt láthatáron áll. És hirdeti, hogy nincs megújhodás... / Mert vissza nem tér többé, ami távozott. Ó messzi fény |
| [Füst Milán - Levél a rémületről] |
s kinn házatok előtt az őr, / Hogy rémülete meg ne lássék rajta, rémitöt kiált? / Hát ebből áll? Hogy még egy napot csensz magadnak ember, / Még egy csókot, kortyot, csillagtüzeket? És |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
előlem hűtlenűl? / Bújósdit játsztok e s félszemmel néztek éppen engem? / Hogy kampós botjával ki áll meg utcasarkokon merengve / S oly hosszan néz utánatok? / Ki az, ki sír és sír utánatok |
| [Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
Vérző fogakkal álmodol, forognak súlyos álmaid s ki pitvarodban / netán lányt ölel, / Riadtan áll odébb, mikor mozdúlni hall. Azt mondják, ételek / az eszményképeid / S valóban képzeleted kövér |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Borzasztó uralma kezdetét veszi: / Ki állandóan figyelt egy csillagot, / Egy háztetőn zord érckatona áll, / Szembe' van a felkelő nappal, / S ha lemegy a nap: sötétbe' marad. / / 2 / Beteg, bús lelkem |
| [Füst Milán - A névtelen iszik] |
garasodat érte, koldusa e földnek, úgyis tudjuk, / nincs neked... / S hogy hajad koronája lángban áll talán, úgy képzelem, hisz / évezredek óta hordod ugyanazt: / Hogy mit tesz: mindig ablakokból nézni |