| [Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
S az egyik végül még felém is fordította / szép fejét... / És várt. Hogy mint a szomjas állat, amely forrást lel, igyam / a szeme fényiből. / A kárhozat volt ez, oh Oidipúsz király! Míg |
| [Füst Milán - Kutyák] |
De mégis nem tanúlsz? A csillogó szerszámot felveszed? / Mikor lesz már, hogy, mint a dacos állat, mely az ostort egyszer / s mindenkorra megjegyezte, / Ellenállsz és nem fogsz fényleni. De |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
úgy mondják, ha forrás szaga üti / orrát... / S ha jő a tél, / Hogy hó porában hengergőzik ember, állat... / Mifelénk azonban minden szomorú. S mégis, ha meghalok, / Annyi gyengeségem akkor mint pajzsot |