| [Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
visszhangzóra senki se / válaszol, / Csak az út dobog, nem nyughatik, a nappalok kínjáról / álmában beszél... / És nincs vigasz, oh rég tudom. Mert mindennek, mi él, / A sorsa meg van írva, el kell |
| [Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
Oh nincs vigasz!... / / Nehéz szekerek dübörögnek éjszakai órán... / Álmában éjjel így zúdúl fel a tó és elnyugszik. / S az idő sűrű, bizonytalan, fekete vízben lomhán tovaúszik |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
bánatból kelt e sok panasz! / Ámde az én derekam is Isten remekműve asszonyok! / S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja, úgy didereg, / lobog / Megpróbált lelkem! Vörös fenn a hold sarlója |