[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
ugatnak, / Féltik a zsákmányt, akit elragadtak s rám vicsorítanak / csúnya kutyafejeikkel: ) / Ámde a halott is halkan sírt, / Szelíd volt: átengedte magát egészen, vigyék el már, vigyék el! / ( Még |
[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
virágot tűznek estelente. Mérges kútból / El nem tagadhatom: irígy bánatból kelt e sok panasz! / Ámde az én derekam is Isten remekműve asszonyok! / S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja |
[Füst Milán - Öregség] |
szavától megállt a malom, megrendültek / a dombok / S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. Ámde az Istenség / Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek. / Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat |
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról] |
s női kéz vagy suttogás nem édesíti / fáradt álmaik. / Ah komoly a törvény! mondogatták ők is, ámde nem hitték. / Hogy mit gondoltak? / Nem tudom, oh nem tudom. Úgy vélem, nincs e földön oly / parancs |