árny

[Füst Milán - Egy magános lovas]
azelőtt, az Arany Partok mentén / Most gondtalan csatangolsz. Ám, ha rád köszönt az alkonyat / s az árny elédbe lép, / Te nyergedben felállsz és merőn nézel napnyugat felé. / Tán az álombéli lángoknak ama
[Füst Milán - Végrendelet feleségemnek]
érte s mit ríkattalak, / De rád is néztem olykor csupa könny között... / Hol minden elmúlt: árny s a fény, / Hol mind eloszlott: bűn s erény, / Mert a Teremtés ős álmába öltözött, / Hol mindent


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.