árva

[Füst Milán - Copperfield Dávidhoz]
vert, királyi aranyát. / Így képzelgek én is a nevemmel, lásd Dávid! S mi voltam én is itt? / árva fiú! / A sértődöttség vontatott dallamát hagyták rám örökül: semmi / mást! / S miből a zsidónak oly
[Füst Milán - Levél Oidipúsz haláláról]
odébb egy kis csoport, / átszurt dudákkal, / Ezek is jajongva, gyászban érte, úgy jajongtak, mint az árva/ gyermekek... / A bűnös, nagy király öreg dudásai... / Ám egyes könnyű, dajna nők, mint akik mit se
[Füst Milán - Objektív kórus]
s mint ki végkép elmerűlt / Az éjszakában s mit se lát, de messzi tűz / Ingerli s egyben bátorítja árva két szemét: / Már én is úgy vagyok, hogy futnék bár feléd... / Olykor megállok téveteg' a féluton
[Füst Milán - Repülj]
kerengnek, / Ne hidd, nem fáj az: közben ők merengnek, / S mosollyal múlnak el a századok... / Óh árva lélek én! E földön én elfáradok / S nincs kedvem többé keresni a kulcsot, / Mit zúgva elmerít az
[Füst Milán - Tél]
s vérben forgó szemeik / Kimeredtek az iszonyattól... Lobogás volt itt, lázas vacogás, / lélek, ó árva vándor, / Pornak vándora, lassan vond ki magad innen, úgy akarom. / Ne figyeld a lobogást. Várj
[Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ]
annak, aki most is / nyugtalan talán, / Még ott a mély halálban is... S mi ámuldozva néztük őket árva/ vándorok: / Hogy íme, lám, e föld íly hű tehát? S nem nyomtalan tanyázott / itt, ki erre járt
[Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez]
földön, Borzippa szülötte, / Menénusz! / Kis sárga lován ment lassacskán némelyik Mekka felé, ( árva/ zarándok! ) másik / Északibb tájon sárga szántóföldek közt ballagott aratáskor. / Ki látta? / Ezek


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.