át

[Füst Milán - A jelenés]
Az angyalok sötétek. Nem látod e kezükben a kardot? / Amint megvillan a fényben, akkor repülik át a napot és fekete / fényköreit / S a nap kinyílik előttük. Mert ők karddal a kezükbe' repűlnek / S
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
el! / ( Még nem ébredt fel másik életére s lelke, mint a csecsemőké, / derengett. ) / Vegyék őt át a rossz hatalmak, múljon e kicsi fény emléke / szeméből, / Múljon a szerelem emléke, palotáé, ahol
[Füst Milán - Az igaztevőhöz]
Az igaztevőhöz / / Úgy léptél át a tél fénysávos éjszakáiba... / Az erdőszélen álltál s jött a tél. / A tájat szemlélted, komor
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
át hullámon és ködön / Gondolj egy másodpercre rám, akár a mord hajós, / Ki nagy viharban siklik át az örvény feketeségén / S szellemszemekkel látja társát ott alant, / Amint az lágy mohára hajtja
[Füst Milán - Őszi sötétség]
és künn esik. / Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek. / Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg, / S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó, / Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
[Füst Milán - Oh holdözön]
Oh holdözön! / / A hídon batyuval megy át egy ember, / Ki bejárta Dániát... / Az úton vénasszony fut át / És némán járkál egy komondor. / S ki
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
s gőzt lehelve / Vágtatott a völgy fölött s a szíveket / Vad izgalom futotta tőle rögtön át meg át, / Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek... / És
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
sebtiben s egy nagy / szekéren / Hajszolva felhőt, csillagot / Mi máris száguldoztunk élen völgyön át és nagy kiáltozással / felverők / Az éj kábúltjait. De mégis oh hová? / Hová visz mind e tűz? Az éj
[Füst Milán - Oh holdözön]
Oh holdözön! / / A hídon batyuval megy át egy ember, / Ki bejárta Dániát... / Az úton vénasszony fut át/ És némán járkál egy komondor. / S ki titkot tud s fiakra gondol: /' Szürke kandúr lassan pislog
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
kicsi fény emléke / szeméből, / Múljon a szerelem emléke, palotáé, ahol élt és cipruságé, / S vegye át gyengéd testét, elbágyadt szivét az alvó végtelen! / Lelke zengve változzék meg, olvadjon a fénybe
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
Utókor, / Hogy tekints vissza majd reám az Idők és Szenvedések / S Nagy Viharok rengetegéből, át hullámon és ködön / Gondolj egy másodpercre rám, akár a mord hajós, / Ki nagy viharban siklik át az
[Füst Milán - A névtelen iszik]
Tégy poharat az asztal végire, / Tölts bort neki s ne nézz oda, / Egy szegény koldús érkezik a légen át, / Ki tévelygett a tengerek s hegyek felett és nem is látható... / Most hajts fejet! S te második
[Füst Milán - Levél az ifjúságról]
nyugtalanul s gőzt lehelve / Vágtatott a völgy fölött s a szíveket / Vad izgalom futotta tőle rögtön át meg át, / Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek
[Füst Milán - A mélyen alvó]
álmod. Oh tünékeny ez a lét s nincs benne semmi / maradandó! / Hisz úgy látlak máris ködön át, mely a fájdalomé, hogy elindúlsz / S mégy húnyt szemeiddel sose járt utakon. S hogy nélkülem / jó
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
és mit láttam én? / Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el? / S mért hirdetem egy élten át örök fájdalmamat / S hogy szenvedéseteknek őse én valék! / S mért kell alamizsnát kérnem tőled
[Füst Milán - A mélyen alvó]
élete. / S te mindeközben alszol s homlokod köríti gyenge csillogás. / Egy titokzatos élet / Ölel át s szivedbe, mint a permeteg, esőznek édes álmai, / Hogy elborítanak, benned s körűled jár az álom
[Füst Milán - Halottak éneke]
való / Romboló erőknek rossz hatalmát sínyli itt alant / S a törvények rútabb, másik felét most éli át! / Tudjátok ezt meg élők / E domb felett kik fenn megálltok! / S hogy bár itt mélyen rejtezem


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.