| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
szivem... /... Mi más valék, mint esengés? Hisz abból gyúrt kezed / És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az emberszív / kivet... / Taníts meg rá, hogy újra áldjalak / S feledjem el, hogy nem |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
és sárga tüzek / S őrt áll egy fekete katona magosan, s mint fekete angyal az égre / mered, / S két átkozott patak forr a hegyekről, dörgő patak párhuzamosan... /... De jaj, rendületlen áll a sötét látomás |
| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
át örök fájdalmamat / S hogy szenvedéseteknek őse én valék! / S mért kell alamizsnát kérnem tőled Átkozott Utókor, / Hogy tekints vissza majd reám az Idők és Szenvedések / S Nagy Viharok rengetegéből, át |