| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
ez a / nappal, / Oly holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, / Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában / Halkan fénylene végtelen távolból s körötte sokkal szebb |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
nyakam, mint a struccmadár, sovány nyakam... / S nem tudtam, mitévő legyek a sovárgástól, oly akkora volt / bennem a néma fájdalom... / De most az esengés sirjába tér. Sokáig ingott, remegett |