alant

[Füst Milán - Az igaztevőhöz]
a tél. / A tájat szemlélted, komor világodat, majd sárga csillagod / Nagy reszketését lested, míg alant a sötét földeken boldog / komondorok / Járták az éjszakát s fel felugattak hozzád, mint a kócos
[Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön]
mord hajós, / Ki nagy viharban siklik át az örvény feketeségén / S szellemszemekkel látja társát ott alant, / Amint az lágy mohára hajtja elfáradt fejét / S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez / Egyetlen
[Füst Milán - Halottak éneke]
reá, hogy testem már a haragos és tisztelni való / Romboló erőknek rossz hatalmát sínyli itt alant/ S a törvények rútabb, másik felét most éli át! / Tudjátok ezt meg élők / E domb felett kik fenn
[Füst Milán - A szőlőműves]
ragyog s fiát veri: csöndre tanitja. / S lejjebb lassan, valamint tavirózsa, leúszik a Hattyú. / Alant sötétül a kékség s a dús domboldalt beboritja, / Melyre fehér házat, kicsikét, százat egy óriás


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.