alatt

Habok a köd alatt/ / A folyón... uszályhajók süllyedtek el a héten, / Senki se tudja, merre, senki se tudja, mikép

dúrva kezek közt is lágy maradtam. / Lám. Akár az erdők vadja, mikor megmozdúl, / Vagy zizzen lábaid alatt a gally. Hát íly nagy itt a félelem? / Hogy sáppadozók tőle éjszakáitok s kinn házatok előtt az őr

derengés között / Úgy fusson el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma / vész / A köd alatt, a gomolygás alatt és vissza többé nem idézhető... / Ott álltak ők hegyes kis csónakjaikon és

Kérünk, / Add meg a mi boldogságunk' is, hogy énekünket / Szelíd ősszel, a sárga és szelíd lomb alatt, / A hűs fasorban, üres templomodból messzire hallják / A sétáló uraságok! / És áldd meg a mi idős

E földön rád szabott. Leróttad tartozásodat / S csak magadat mulatni tombolsz még a tágas ég alatt, / Aztán indúlj a messzi vidékre, hol megérkezel éjjel / S hol sötét hegyek alján piroslik a tűz

Mindvégig szomjuhoztam itt. / Az egek tőgyét meg nem szoptam én / S hol békesség csorran a hegy alatt, / Ez áldott völgyet én nem ismerem. / Hol zöld levélen űl az elmúlás / ( Mint holmi békaporonty űl

Oh nem úgy testvérek, az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni / S két kezed tördelni vagy az ég alatt... És anyád árnyékán / tűnődöl, mint az eszelős, / Mert nem mersz bús szemébe nézni... Nincs kenyér

Úgy fusson el kis életünk is, mint a hab fut el, amelynek nyoma / vész / A köd alatt, a gomolygás alatt és vissza többé nem idézhető... / Ott álltak ők hegyes kis csónakjaikon és figyelték a folyót, oh

Énekelő harangot! / És büszke lesz szegény, hogy lám Urunk hivó szavától, mely / Tiéd / A tiszta ég alatt hogy visszhangzik a messzeség

alak, / Szivemből mégis, ismét édes csend fakadt: / Egetverő magány sarjadt belőlem, / Itt a föld alatt!! / / II. / SZÁLLJ MEG NAGY LÁTOMÁS... / / Ellenségeimnek öröme / Beteljesedék énrajtam Uram

e világon, ahol megbújva elalélva, de / végre pihennék! / Most itt éjszaka van, dereng a dombok alatt, Istenem, sötét / az éjközép! / Kicsit aludtam éppen, révbe ért a lélek s itt ott tengve lengve

Objektív kórus / / I. / GYÁSZ KAR / / Órjás boltívek homályán siránkozó mécs alatt ki térdelsz / S zokogsz elhagyottan, míg az orgona búg, mint a kiszakadó sírás / Látom bűnöd innen

S a világos, karácsonyi kapún beözönlött szekerük serege... / Mihály volt a nevem s a várfal alatt korcsmából jöttem épp', / S útban valék éjfél után s ők elgázoltak engem, / S meghaltam ott, világos

Gyertyafénynél / Írtam 1912 év májusában, az úgynevezett / " véres csütörtök " hatása alatt, leverten. / / K. Havas Géza drága emlékének! / / 1 / / Változtatnod nem lehet. E világ dolgai

Kutyák / / Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt üvöltve / Vonúltál el az ablak alatt, magad is állati rém, most végre / csendesűlsz. / Nem nézem vándorlásodat s tudom, / Nagy ívben

S az éjszakának árnyait / Elűzi édes napsütés: / De jaj, magadtól menekvésed / Nincs e földön s föld alatt! / Magad vagy elméd ős talánya, / Örökre társad, síri mécsed... / S jaj, bús szerelmed vagy

is! / Legyenek szent tanuság szavaimnál, mondják meg e gyengédek / s hallgatagok, / Mondják meg eskü alatt: mi emlékük ez a lét? Lásd, fekve / tünődik / S félénken hallgat valahány: az életet ő már feledé

izgalmas, / végső, vad futás, / A hirhozóké, ők is, mint a zsák, úgy estek el, úgy dőltek el / a fák alatt, / Mihelyt a lovakról leszálltak s elmondták, hogy Oidipúsznak / vége van. / Odébb a tér sarkán a

mindent, mi ölelni kész őt / S a dúrva végtelenben ver tanyát... / Őt meg kell nézni, mert az ég alatt/ Nincs több találkozás s a messzeségben / Ki tudja, merre lesz a sírja majd

óriás parittya / Fekete, tar venyigék közt össze vissza szórt... / S tiszta éjjelen, mélyen a hold alatt repűl / És fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél... /... Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még

épp', / S útban valék éjfél után s ők elgázoltak engem, / S meghaltam ott, világos szürke fellegek alatt, / S amíg a vidám kocsisok kurjongatása messzi hallék: / S a téli fagyban elszállt pőre lelkem s

fel / S a tiszta fény felé, a boldogabb csodálkozásra megtanítván. / Nem, nincs ilyen a széles ég alatt. S most mért is tünődnöd / e bánaton, / Hogy mely városból kelt fel ez a köd megint, vonúlni minden