| [Füst Milán - Elégia] |
mint a fellegek, de jaj a látomás, / Nehéz a látomás, fullasztó mély a hang és zord az intelem, / amelyre felijedve riadt: / Sötét időknek árja zuhogjon! Szív megbékéljen! Lélek elaludjon! / Ó rejtelmeim |
| [Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
sajátmagam / jégvirág / S pattogva, kerengőzve kivirágzani egy sötét ablakon. / Homályos udvar ez, amelyre gondolok. / Itt éltem én e lét előtt, tudom. E helyt rejtőzött álmatag' / Függőleges és lassú életem |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
éjszakán... De jaj halaványan, / Sírván jön elém lelkemnek alázata újból... / S mint gyenge koró, amelyre leszállt az éjszaka baglya, / Gyenge a bánatos lélek és újból, újból lehanyatlik... / / II |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
ha nem voltam egyéb itt, mint a bús mosoly, amelyet / elviseltetek, / Vagy tán a vad, fájdalmas szó, amelyre megdobbant a szív és / felhorkant: / Hogy vaj' miféle fájdalom beszél magában így? Mely Isten adta |