| [Füst Milán - Copperfield Dávidhoz] |
S az én nevem is, lásd: apám egy víg királytól lopta nékem. / Képzeld el a feslett kép királyt, amint a játékkártyából kilép... / Vihogni kezd előbb, majd borospalackokkal vervén szamarát / A vásárba |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
odalenn a Nagy Rabszolga Tónál / Boldogabb a világ... a nép sokat nevet / S gyakran látnék gyereket, amint agyagfazékkal karikáz, / Vagy rézgombbal fúrt fülében mosolyogva tünődik... / S még az öszvér is |
| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
Ki nagy viharban siklik át az örvény feketeségén / S szellemszemekkel látja társát ott alant, / Amint az lágy mohára hajtja elfáradt fejét / S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez / Egyetlen kincsét |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
születést én lessem s ami megelőzi? / Elkésett lánykát, oh a szegényt, vad sikátorokon katonát, / Amint bajszát feni fennen s előző sikerén böffenve mosolyg? / Oh hát a banyákat! őket talán feledem? e |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
lánykám mostanában oly borús... / Álmodd meg őt e kedves arcot, tengerszín szemét / S éjszín haját, amint gyürűzve kibomlik, akár a forró füst / karikái... / S képzeld el könnyű kezét s készítsd el aranyból |
| [Füst Milán - Tél] |
Tél / / Fagyos és sötét a föld. S egyre ridegebb lesz, meglásd, amint majd / lassu ütembe' fordúl / Az Orion csillagzat ködképe felé. Tapintsd meg göröngyeit is, / azok |
| [Füst Milán - A jelenés] |
az ő szárnyaik zúgását. " Ezékiél, I., 24 / / Az angyalok sötétek. Nem látod e kezükben a kardot? / Amint megvillan a fényben, akkor repülik át a napot és fekete / fényköreit / S a nap kinyílik előttük |