| [Füst Milán - Öregség] |
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén / Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az / embernek öregedni. / Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
lepihen és sárga almabort iszik... / Barátja alig van, csupán egy hórihorgas pék... / Két korcsmáros arra megyen, rájok sem hederít... / S ha borús az ég és villog a víz, pisztrángot fog a hegyi |
| [Füst Milán - Katonák éneke] |
a levét én igyam meg? / A fák közt volt egy kecskebak, / Amiatt volt a nagy harag. / Berengár király arra ment / És meglátta a szemtelent. / Mert megmekegte őt a bak, / Amiatt volt a nagy harag. / Hát |
| [Füst Milán - A völgyben] |
nem leselkednek a mélyükön. / De hol van ilyen ország s hol a párja? / Hiába fakgatsz, nem tudom, én arra sose jártam, / Ha kérdezed, én nem felelhetek. / S minden hiába van. / Egy szóval mondom: én nem |
| [Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
öle négyölnyi mély, mint a tenger / Nem leli mélyét semmi utazó, / Ott míly veszélyben vagy, nincs arra szó! / Ki tudja, megjössz e majd onnan ember? / Haj din, haj dán. / Így mulattunk mi hajdanán. / Az |
| [Füst Milán - Végrendelet feleségemnek] |
majd pipám... / Rég elszéledt a nyáj. S hogy halnak, élnek é? / Ki tudja? Nem tudom. Én már csak arra vágyom, / Hogy minden évszázadban felvessem fejem / És megkérdezzelek: oh édes, mondd, az álom / Vaj |