| [Füst Milán - A szőlőműves] |
fénylő, gyors felhőket űz az őszi szél... /... Csak épp megnézi még hegyét, kicsit még jár körűl / S aztán bucsúzik ő is, ki a súlyos fürtöt óvta: ím' hogy itt a tél, / A szótlan szőlőműves is pihenni tér |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
a holdözön, amely a fészket is süti, azt hitték, / nappal van megint... / S e madarak is elmaradtak aztán, el a rév és kontyos őre / És ott volt már a gát előttünk s lenn a szakadó vizek, a vad folyam / S |
| [Füst Milán - Cantus firmus] |
Cantus firmus / / Mindennek el kell múlni / elébed járúl Jézus / fejet hajt aztán elmegy / élő parázs a talpán / némaság űl a nyelvén / béna szivében kétely / siket agyában átok |
| [Füst Milán - Oh latin szerelem] |
az anyjától / S hogy biz' Isten mondom, félek tőle ma is. / De sose búsúljon azért, mert most aztán elviszem ám, eltépem / és elrablom, / Amíly biztos, hogy élek, oly biztos, hogy megszöktetem onnan |
| [Füst Milán - Öregség] |
s még mindig pörölve a / széllel / S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna... / S aztán hát elment persze, csend lett végül is e vidéken. / De a szivében is csupa csend volt már akkor, el |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
földön rád szabott. Leróttad tartozásodat / S csak magadat mulatni tombolsz még a tágas ég alatt, / Aztán indúlj a messzi vidékre, hol megérkezel éjjel / S hol sötét hegyek alján piroslik a tűz, / Mert zöld |
| [Füst Milán - Oh latin szerelem] |
ám, eltépem / és elrablom, / Amíly biztos, hogy élek, oly biztos, hogy megszöktetem onnan, / Csak aztán jól készüljön a kedves, mert nincs Isten, aki tervem / megakasztja! / Mivelhogy, énekeljetek ti szép |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
szégyenét még egyszer vállaltasd velem. " / " " Akkor itt hagylak hát, jól van, elmegyek. / Csak aztán kamrád sarkaira jól vigyázz / S nehogy patkányt kiálts megint, ha este van. / S a sötétet se |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
a víz sárgán lapúlt, sunyított és figyelt, / Hogy alattomosan világított a sűrű köd mögűl. / S hogy aztán minden egyebet elborított a sötét mozgalom. / Mert még odébb a folyó is füstöt vetett s a környező |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
ki hárfájával hegységet megingat / Ki konok nagyságokat térdre kényszerít / És úgy vezeti kézen őket aztán, mint a gyermeket |
| [Füst Milán - KAJETÁN BESZÉDE A KIRÁLYHOZ] |
ollyanok valánk, hogy csak jövőt akartunk, semmi mást és / elfeledtük érte napjaink'... / Egy télen aztán nagy városba érkezénk, volt éppen gyertyaszentelő / S a víz mellett járt fel s alá sokféle lány meg |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
láng, / Mely lobog meztelen, / Mert nincsen kérge s eszi önmagát vadúl / Sír és viháncol önmagának, aztán visszahull. / Vagy voltam tán, akár a trombiták szava, / Mely téli hajnalon riadva száll tova / S a |