barna

lelkemet egyre a célja felé? / S mi a célja? Sírjának barna pereme, igen az / Mert Tesszáliában barna az anyaföld. / Ott majd megállok s szembefordulok véletek, igen. / S ott majd megkérdem, hogy mit is

el felette zordúl / S már az alkony éjszakába fordúl. / S a barna hegyről rég lejött a nyáj / ( Mint barna fejről göndör fürt lehull, ) / S a nedves réten sír a vízmadár / S a pásztor botra tárnaszkodva vár

Egy hellenista arab költő búcsúverse / / Ó én völgyem, hegyem, / S ó én szép, barna feleségem, / S ó lágy, légi kéz, mely végigsimítottad homlokomat, / S ti éjszaka örvényei s fekete

tudom. / S most mégis fáj szivem és megrendűlten állok: / Lám szorgalmas kezem dúsan munkálta meg a barna föld ölét, / ( Ó asszonyok öle, mért vagy termékenyebb! ) / S ím' sírva látom: barna lányok kosarába

s hajadonfővel állok Eléd / S ahogy teremtettél, búskomor tekintetemmel, / Gondjaim terhén merengek, barna hajam eső veri / S feléd tárom ki két karom... / S kiáltanék a mélységből, hogy halld szavam... / De

s közben búskomor... / Felhők szállnak el felette zordúl / S már az alkony éjszakába fordúl. / S a barna hegyről rég lejött a nyáj / ( Mint barna fejről göndör fürt lehull, ) / S a nedves réten sír a

Én elmegyek, én elmegyek, örökre búcsúzom, / S nincs gyermeki báj, amely kicsalna siromból / S barna lánynak édes panasza, mely mosolyra késztetné ajakam, / Mert néma lettem, mint a föld, / S néhány

munkálta meg a barna föld ölét, / ( Ó asszonyok öle, mért vagy termékenyebb! ) / S ím' sírva látom: barna lányok kosarába' szőlőm / Nem dús, nem szép s nem elsőrendű mustja. / Ó így csalódni mért s mért

S a nedves réten sír a vízmadár / S a pásztor botra tárnaszkodva vár, / Míg az éji falura a barna ősz / Kietlen csöndje űlt, s már hűs verem / Az égnek boltja. Melyre nesztelen / Szállong a sötét

vicsorgók / S vad riogással kergetitek fáradt lelkemet egyre a célja felé? / S mi a célja? Sírjának barna pereme, igen az / Mert Tesszáliában barna az anyaföld. / Ott majd megállok s szembefordulok véletek