| [Füst Milán - A holdhoz] |
lábaiddal, vagy álmatag, komoly, / Két dióbarna szemeddel úgy meredj reá, hogy megdermedjen / benne a lélek... / Parancsold meg néki a csendet.. / Hisz égi országutadon te vagy az úr / S néked népes |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
fő, / S akár egy réveteg szobor, örök elmélkedő... / De épp zenitjén állt az éj is s minden, ami benne hánytorog, / Ilyenkor, tudjuk, elpihen... / Fölöttünk súlyosodtak már a csillagok / S a folyón túl |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
Egy csillaghoz! / / A hold letűnt. Most delelőjén áll az éj. / Fatönkök állnak benne, mint a vadkanok. S a fekete kert / Ilyenkor termi meg sötét virágait. S te fenn remegsz / Magános |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
el a héten, / Senki se tudja, merre, senki se tudja, mikép, / Kiváltak a ködből, majd eltűntek benne nyomtalan! / Csak orruk látszott ki a köd alól, míg elhaladtak s ki vontatta / őket? Senki se tudja |
| [Füst Milán - Emlékezetül] |
lábatok nyomából pára lett / S a könnyetekből őszi felhő, / Oh kóbor vénség, mord öregség, nem lett benne részetek, / De mint a forgószél, úgy zúgtatok el innen sebtiben. / Áldott fiúk, hol ténferegtek |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
vad lángjait / A semminek... mert nincs ott senki sem. A szellemek utcája ez! / S még néhány lépés benne s nemsokára vékonypénzű leszel / magad is / És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik. / Igen |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
s tán vissza se jönnél? Megóvom fénykoszorúd / S dédelgetem álmod. Oh tünékeny ez a lét s nincs benne semmi / maradandó! / Hisz úgy látlak máris ködön át, mely a fájdalomé, hogy elindúlsz / S mégy húnyt |