| [Füst Milán - A jelenés] |
a sötéttel, ahogy foltjait legyőzi a nap / Büntettél, aki jó voltál, mint a hegység oly nagy volt benned a / jószándék / S mint a felhő, amely megűli hegyét, a borúlat is oly nagy volt / homlokodon. / Oh |
| [Füst Milán - A magyarokhoz] |
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás / Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is / van lángod: / Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
egész ékes bársonytokja te! / S ó fínomult anyag te, sokkal fínomabb, mint az, / Ki már csak benned lel vigaszt! / S ó drága bor, amelyből ittam én, de meg is részegedtem tőle / s ittas, részegűlt |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
Egy titokzatos élet / Ölel át s szivedbe, mint a permeteg, esőznek édes álmai, / Hogy elborítanak, benned s körűled jár az álom végeláthatatlanúl, / hanyatlasz el, / S amellett mosolyogsz, akár a boldogok |
| [Füst Milán - Sirató] |
Nyers éneket ki fújtál, / Most hideg házikódba bújtál. / Mi lelt? Hisz voltál féktelen / És nem volt benned semmi félelem. / " Nagyot ugrani! Az élet árja / Habjai tornyosulván elragad! " / Szóltál és nagyot |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
Az igaz bíróhoz! / / Ki egyformán osztod szemeidnek fényét, mint a nap, / S hisznek e benned, vagy sem, szidnak e, szeretnek e, / nem bánod! / És látják e, hogy életet oszt fénylő melege |