| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
mint a struccmadár, sovány nyakam... / S nem tudtam, mitévő legyek a sovárgástól, oly akkora volt / bennem a néma fájdalom... / De most az esengés sirjába tér. Sokáig ingott, remegett, / titokba' sírt |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Kószál hajadonfővel az alkonyi mezőkön: / E kovácsnál, gondoltam, veretek egy hárfát, / Mert megvolt bennem a vágy, hogy muzsikát tanúljak, / De ennek vége már... s ezért, ki szobrászi kalapácsért, / régi |
| [Füst Milán - Este van] |
oly gyors és hebehurgya ez a lét... / Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, / E hegyén hátán bennem tornyosuló összevisszaság most / nyugalomra tér. / S elrendeződik e? felelj rá, hogyha tudsz. / Nagy |