| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
zúgott már a lég / S a fák... S hiába esdekeltem én / S az őr hiába ordita, / A többi, mint a beteg, aki testi kínjait / Nem bírja már tovább s ugorni kész: / A tajtékos négy állatot mindegyre verte |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
zord érckatona áll, / Szembe' van a felkelő nappal, / S ha lemegy a nap: sötétbe' marad. / / 2 / Beteg, bús lelkem rokona, bús alvó kikötő, hol derengő fénynél / Halkan, halovány kísértetek járnak: éber |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
kezdeni... / E részeg éjszakán hadd jósolok: / Hiába futsz ott fenn aranygolyó, / E föld súlyos beteg, mint én vagyok. / Az inség itt a törvény, sírjatok, / Mert sírni kell ám nektek mindezen, / Hogy |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
állván komoran, / És őrködik a táj felett, mert ő a változások őre: / Arménia! Lelkem bölcsője, beteg vagyok én s szörnyűket / álmodom, / S a sötétség lassan, mint meleg nehezék ereszkedik szivemre alá |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
kihez csak nagy alázat illik / S ki néked köszönöm ajándokom, bús életem...? / Én, ki nyomorúlt s beteg vagyok, / Ki a búbánatból élek és kinek / Szegény kis életem kiérdemelnem illik?! / ó bocsáss meg |