| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
a hajnal, / A lovak édes csengetyűi nékem csengenek. / Úgy mondják, odalenn a Nagy Rabszolga Tónál / Boldogabb a világ... a nép sokat nevet / S gyakran látnék gyereket, amint agyagfazékkal karikáz, / Vagy |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
kihajítson / a lyukakból, / Hogy a fehér naptányér felé víjjogva dobna fel / S a tiszta fény felé, a boldogabb csodálkozásra megtanítván. / Nem, nincs ilyen a széles ég alatt. S most mért is tünődnöd / e bánaton |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
panaszold a fények alján, / Mert mindez én vagyok. Hisz én lappangok néked minden / árnyban... / Oh boldogabb, ki mint a szarvasok / Az anyja méhében tanul félelmet és futást / S a sorsát vert aranyként |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
is / biztosan / Majdcsak eszembe jutsz te odaát... s tán ott nevetni tudok / Ó, jöjj már, légy itt, boldogabb vigasság s bár elmúlna már / tőlem ez az élet / S e világ is: mint a csillagképek rendje, vajha |