| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
végtelen tengeren, / Lobogj én lelkem, mint a kósza szél... / Mint a hajnali kiáltás, amely messze bolyong/ S hirdesd, hogy végbevitted, amit sors és szenvedély / E földön rád szabott. Leróttad tartozásodat |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
S amíg a vidám kocsisok kurjongatása messzi hallék: / S a téli fagyban elszállt pőre lelkem s most bolyong, / S meghaltam egy világos kőszobor tövében, zord országuton, / Míg a várúr drága s habos husú |