| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
mint az átkozottak látomása, / Úgy került elé az Alpesek mögűl / S a békességet menten felkavarta s boros lelkünket, mely rég / pihent: / Az órjás hold, / Ily félelmes még sose volt. / Akár a fényes kanca |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
éji csendbe / Fúlt s a bús fenyők sötétje régen eltakarja: / S mint a rabló kullogott mögöttem boros, nagy bánatom. / S: " Barbárok ők, a téli szenvedések, " éppen gondolám / S hogy: " Fagyosabb s |