| [Füst Milán - Kántorböjt] |
messzire hallják / A sétáló uraságok! / És áldd meg a mi idős anyánkat is! csúnya őszön / Oly bús borús a lelkem: halálát beszéli szüntelen... / Tekintsd a jó anyót, ki türelmesen vár a padba', / Ájtatos |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
alig van, csupán egy hórihorgas pék... / Két korcsmáros arra megyen, rájok sem hederít... / S ha borús az ég és villog a víz, pisztrángot fog a hegyi / patakban... / Rablókkal szigorú... S hová a hollók |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Erősebb zenéknek hangos dallamánál... / Tedd meg tehát a kedvemért: a lánykám mostanában oly borús... / Álmodd meg őt e kedves arcot, tengerszín szemét / S éjszín haját, amint gyürűzve kibomlik |
| [Füst Milán - Este van] |
Nem törtem meg, ha ingadoztam is... / Igy volt e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. / S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, / Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem... / A messzeségben, ott |
| [Füst Milán - Álmatlanok kara] |
Ó ha most, ha most aludni tudna égő két szemünk / S a nehéz gondolat oszolna könnyü köddé / S a borús homály alakzatja mind álom gomollyá! / Járunk s a távoli lámpa s a könnyes szemü csillag vet fényt |
| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
sírtunk volna tán, akár a bűnbánó cseléd... / S a hold eközben ment az útjain tovább / Oh teli hold borús, nagyszemű, éji báb, / Tán asszony voltál egykor s visszajársz a tág / Mezőkön fenn, hol örök csönd |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
énrajtam Uram. / Vagyok kedvük szerint való / És néma, mint a rög / Ki voltam, mint a köd, / Borús, s ha kellett, mint a kés, / Éles és bátran villanó... / Voltam haraggal ékes / S mint vendégük |