| [Füst Milán - Levél az ifjúságról] |
ősz, / Hódprémes agg, szelíd volt, mint az ősz... / Ismertük őt: amellett bölcs, nemes és büszke fő, / S akár egy réveteg szobor, örök elmélkedő... / De épp zenitjén állt az éj is s minden, ami |
| [Füst Milán - Kántorböjt] |
s meglásd, a harangozó is / Boldogan kongatja majd a messzeségbe sovárgó, / Énekelő harangot! / És büszke lesz szegény, hogy lám Urunk hivó szavától, mely / Tiéd / A tiszta ég alatt hogy visszhangzik a |
| [Füst Milán - Kutyák] |
léptetni... Megállt szemközt a napkoronggal. / Állt s fütyölt szegény / És este vége volt. S hány büszke nép a sivatagba szállt csatázni / mint a fergeteg, / Hogy riadozva menekültek el a remeték s a |