| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
e tikkasztó vidéken, / Nagy művész! Rád gondolva töltöttem el az éjt s keserűn / Idéztem tétlen s busongó életemet is, amelyben nincsen erő és izzás / Színes képeket vetíteni, csupán feketéket s éjjel |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
kalapácsért, / régi kovács, / A pőrölyöd sutba vetetted: a kedvemért felejtsd el ez egyszer / busongó világodat s készíts / Tréfás csoportokat inkább, tar kedvemhez ami illőbb... / Teszem azt: kék |