| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
éppen: / Ki égeti vaj' a havas útak sárga tüzét? / S hogy sötét nyaram elaludt már s magasztos éji csendbe/ Fúlt s a bús fenyők sötétje régen eltakarja: / S mint a rabló kullogott mögöttem boros, nagy |
| [Füst Milán - Sirató] |
örökké nem tart az életem! / S ki tudja, mint itélt a bősz biró? / Időm a sír felé, öreg barát / Oly csendbe' lépked, mint az áruló, / Mint ahogy földanyánk is nekilát / S felölti lassacskán a ködruhát |
| [Füst Milán - Sirató] |
szív nagyon sunyít és füleli, / Hogy menni jelt ad e már valami? / Szerettelek bizony, amért az őszi csendbe' / Úgy űltél köztünk olykor elmerengve, / Mintha várnád őket: e föld szűzeit, / Hogy jőjjenek Eléd |
| [Füst Milán - A völgyben] |
völgyet én nem ismerem. / Hol zöld levélen űl az elmúlás / ( Mint holmi békaporonty űl és nem szól, csendbe' van, ) / És lappangnak az árnyak is, bár minden árnyban olvad el / S az árnyak járnak jó helyen és |