| [Füst Milán - A jelenés] |
S mégis, még ott is visszhangzott / a kiáltás, / Mert: szent, szent, szent, felelének nékik e csontok is a / mezőkről, igen. / Pedig eláztatta őket a víz, megette a tűz / S holott porhanyó házukban is a |
| [Füst Milán - A jelenés] |
S ők mégis míly komorak! No de mert csontokon átal volt / repülésük / A csontok mezején. S e csontok is oly komorak voltak, / Elárasztotta őket a víz, megette a tűz, hogy csupa fehérség / sandított fel |
| [Füst Milán - A jelenés] |
őket a rettenetes alázat. / S ők mégis míly komorak! No de mert csontokon átal volt / repülésük / A csontok mezején. S e csontok is oly komorak voltak, / Elárasztotta őket a víz, megette a tűz, hogy csupa |
| [Füst Milán - A jelenés] |
Elárasztotta őket a víz, megette a tűz, hogy csupa fehérség / sandított fel a mezőkön, / Mondom, a csontok mezején. S mégis, még ott is visszhangzott / a kiáltás, / Mert: szent, szent, szent, felelének nékik |
| [Füst Milán - A jelenés] |
mondd Vladimir Iljics, ilyen? / Hogy életen, halálon, hogy csontokon megyen átal s marad meg / a csontok velejében, ami nincs már? / Mondd, ki tanítja meg a lényeket a hüségre, hogy, ha szomorún is |