| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
vetekszik ez a / nappal, / Oly holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, / Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában / Halkan fénylene végtelen távolból s körötte sokkal szebb |
| [Füst Milán - Önarckép] |
jaj, kiáltanám egy / ablakból talán / De gúnytól félek s elbuvok magamba. / Négy izzó fal mered reám csupán, / Az Úristennek vörhenyes haragja, / Majd bólogatva, lassan elmegyek. / S mint ki régen hordja már |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
pedig jó lesz zárva tartani. / És ne kiáltozzatok mindétig olyas után, ami nincs, vagy rémlátás / csupán; / De békességgel és a gabonának dícsérete közben / Végezzétek el e kétes térségen futásotok... / E |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
de elméjében rátarti és ravasz / S ha fáradt, lepihen és sárga almabort iszik... / Barátja alig van, csupán egy hórihorgas pék... / Két korcsmáros arra megyen, rájok sem hederít... / S ha borús az ég és |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
Idéztem tétlen s busongó életemet is, amelyben nincsen erő és izzás / Színes képeket vetíteni, csupán feketéket s éjjel! / Sáppadtabb fény ez, betegebb, mint a holdé, nem vetekszik ez a / nappal, / Oly |