didereg

[Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez]
én derekam is Isten remekműve asszonyok! / S mint aki mély álmában fázik, mint a mécses lángja, úgy didereg, / lobog / Megpróbált lelkem! Vörös fenn a hold sarlója éjjelente / Szenvedéseim forró lehelletétől
[Füst Milán - Őszi sötétség]
és künn esik. / Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek. / Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg, / S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó, / Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
[Füst Milán - A névtelen iszik]
és rajtam ütnél onnan, állj elő! / S ha sánta volnál netán: tudós púpos, aki mindig fázik, / egyre didereg... / Ülj le tehát a kályha mellé. Csend van ott. / Hamvába hull a tűz ugyis, már lobbanása sem


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.