| [Füst Milán - Elégia] |
oly barlang e világon, ahol megbújva elalélva, de / végre pihennék! / Most itt éjszaka van, dereng a dombok alatt, Istenem, sötét / az éjközép! / Kicsit aludtam éppen, révbe ért a lélek s itt ott tengve |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
Mint a kedves után, ki szép volt és kegyetlen, / Könnyű és fájdalmas pillantást vetek majd a dombok felé s feléd / is ó gyönyörű élet, / Ki meggyötörtél s most a rideg sírba küldesz, elviselhetetlen |
| [Füst Milán - Öregség] |
az Istenség magasztos lába elé. / S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek / a dombok/ S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. Ámde az Istenség / Nem nézett rá, nem felelt akkor az |