égő

kolduló barátok / Hosszú kosarakban hordják a halat. / Sötét a tér még, de halkúl a tenger. / S az égő forrásoknak vörös tüze sárgúl. / S a derengő világnál sötét tömegeknek / Borzasztó uralma kezdetét

lap kék egen / És jaj, a fekete hegy mögül éppen kibújt a hold: / Ó ha most, ha most aludni tudna égő két szemünk / S a nehéz gondolat oszolna könnyü köddé / S a borús homály alakzatja mind álom

íze, oly fanyar a sárga táj / S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl / az égő messzeségeken / S a napnyugat mögött mi lappang, mely világ rejtőzködik? / És mért oly ismerős? / Mi

Ó messzi fény! / Az örök változás mivegre van? Vagy minden veszendőbe mén? / Az egek tornyai s az égő tűzzel teli árkok? / És lelkem is szegény? / S mi őt dorgálja, feddi? S vak erők / Vonúlnak itt