[Füst Milán - Részeg éjszaka] |
Részeg éjszaka/ / A szél lengeti széleid, / Nehéz sötét. S hol felhőid osonnak el, / Egy kis csillag dereng ott s |
[Füst Milán - A kalandor] |
Ha nem üldözné többé vér szaga... / Ha szél volna, a holdmezőbe' hálna... / S ha ő volna az örök éjszaka: / Az emberszívekben tanyázna |
[Füst Milán - Őszi sötétség] |
halaványan, / Sírván jön elém lelkemnek alázata újból... / S mint gyenge koró, amelyre leszállt az éjszaka baglya, / Gyenge a bánatos lélek és újból, újból lehanyatlik... / / II. / ARMÉNIA! / 1 / Szállnak a |
[Füst Milán - A holdhoz] |
fény, mely szivemből / szüntelen árad, / Innen az átok, tűztelen életem, a ridegség, sugárkévéim éjszaka/ Ezért oly feketék. S ti kik annyiszor meggyötörtetek engem / S kiállhatatlan fajtát s más ily |
[Füst Milán - Szellemek utcája] |
A mélyen elrejtező, néma férfikort. / E sugallat hűvös. Mint aki csendes és veszélyes utcán járkál / éjszaka/ És abban minden lobogásban volna, hatvan fáklya tüze ontaná / vad lángjait / A semminek... mert |
[Füst Milán - A holdhoz] |
lélek... / Parancsold meg néki a csendet.. / Hisz égi országutadon te vagy az úr / S néked népes az éjszaka. / Hozzád szól a susogás, öreganyó motozása... s akiknek nem telik / olajra, / Szegény varrónők |
[Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
nemtő! / Te voltál mindig a bölcsek képzelete! S mint a foszfor / Úgy világít tenéked a dolgok lelke éjszaka! Jóság / És okosság: tebenned egyesűlvén vannak! / S téged dicsőít szavam először, hogy szólalok s |
[Füst Milán - A mélyen alvó] |
A mélyen alvó / / Alszol, mialatt az éjszaka/ Ködköntösét vagdossa szablyával... / S felhőbe lövi nyílát a Garázda Vadász is, / Miután a nedves |
[Füst Milán - A jelenés] |
vajjon lehet e segíteni az emberi lényen? / Hiába idézlek, / Tavasszal még mélyebb a borúlat s az éjszaka mélyebb / És nincs felelet e világ völgyeiben. / S hiába ülök itt s várok már oly régen jelenést |
[Füst Milán - Egy hellenista arab költő búcsúverse] |
S ó én szép, barna feleségem, / S ó lágy, légi kéz, mely végigsimítottad homlokomat, / S ti éjszaka örvényei s fekete tüzei szivemnek, / S félelmek anyja, te hármas Hekaté, / Én elmegyek, én elmegyek |
[Füst Milán - Gúnydal Pergolára] |
Óh édeságyú vágyú Pergola, / Én néked köszönöm most minden üdvöm, / Ha borba vagyok mártva éjszaka/ S az eszem nem tudja, hogy merre küldjön / S mint sarkcsillag, úgy villog és rezeg / A házacskád |
[Füst Milán - Elégia] |
el, / Holott nincs oly barlang e világon, ahol megbújva elalélva, de / végre pihennék! / Most itt éjszaka van, dereng a dombok alatt, Istenem, sötét / az éjközép! / Kicsit aludtam éppen, révbe ért a lélek s |