| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
mohára hajtja elfáradt fejét / S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez / Egyetlen kincsét: az örök éjszakát! |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
Boldog forróság volt nékem ez a földi tüz, / Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát/ Képzeltem hozzá... S ma már éjszakám: / Egyetlen teljességem. Ne higyjétek, nem sohajtok, / Sőt |
| [Füst Milán - Részeg éjszaka] |
változtatok. / Oh némely ember alszik zsákokon, / Befal, ledől s horkolván sose lát / Bozontos mellű éjszakát. / Mint tófenéken furcsa limlomok / S a furcsa népség, mely ott imbolyog: / Olyan vagyunk. A nyelve |
| [Füst Milán - Mózes számadása] |
mind e nagy / világot, úgy, mint egykoron, / S jajonganom megint akár a szél, vagy átüvöltenem az éjszakát... / S bizony már ehhez vén valék Uram. / S így törtem hát el szegény kőtábláidat / S ígéretednek |
| [Füst Milán - Az igaztevőhöz] |
csillagod / Nagy reszketését lested, míg alant a sötét földeken boldog / komondorok / Járták az éjszakát s fel felugattak hozzád, mint a kócos szellemek. / A tél van itt megint. Ki tudja? tán az utolsó |