| [Füst Milán - Sirató] |
bújtál. / Mi lelt? Hisz voltál féktelen / És nem volt benned semmi félelem. / " Nagyot ugrani! Az élet árja / Habjai tornyosulván elragad! " / Szóltál és nagyot kortyintott nyakad / És voltál gőgös |
| [Füst Milán - A kalandor] |
emlékezik: mit akart / S nem kérdi többé, hol pihen... / Néz felhőt, lombot és kiken / Egy hűsebb élet fénye ott világol: / A téli csúcsok felé néz a vándor... / És óhajtana lenni téli hó, / Vagy vágyna |
| [Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
Holott pihenne még és nem akarja ezt / És aki bandukol, félénken néz oda, / Hát ilyen voltam én. Az élet így telik, / Hogy csendesűl az ember estelig / Ma már én csendesebb vagyok. Lurkó ne féld botom |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
voltam is. S ha kérdenéd, / Mért voltam az / Tudd meg, mert gazdátlan pimasz, / Megbolygattam az élet kényes felszinét / S a titkait kutattam, mint a rossz cseléd |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
volt és kegyetlen, / Könnyű és fájdalmas pillantást vetek majd a dombok felé s feléd / is ó gyönyörű élet, / Ki meggyötörtél s most a rideg sírba küldesz, elviselhetetlen / Éjszakáim bús engeszteléseűl |
| [Füst Milán - Habok a köd alatt] |
ülvén, még a morzsákat is felcsippentik eldurvúlt / kezökkel, / Semhogy veszni engednék e drága élet legkisebb parányát, / porszemét, / S magát a létet viszont, mint a fityfiringet megvetik. / No nem |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
rázza ökleit, hogy visszhangzik a vidék s furcsa / kézmozdulatokkal is őrjöngve hazudoz: / Fájt az élet nekem is, nem voltam érzéketlen sohasem. / Ám torkom összeszorúlt, hangom rekedt vala s félve |
| [Füst Milán - Az egyik agg levele Zsuzsannához] |
jönnek nyájasabb napok, / Talán egy új tavasz? / Oh míly bolond dolog! / Vagy nem tudod, mi az? / Az élet oly pimasz / S hiába minden ének, / Itt nincsen kegyelem a vénnek. / Akár az Istenség, / Maradj hát |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
fellobog élete. / S te mindeközben alszol s homlokod köríti gyenge csillogás. / Egy titokzatos élet/ Ölel át s szivedbe, mint a permeteg, esőznek édes álmai, / Hogy elborítanak, benned s körűled jár |
| [Füst Milán - A völgyben] |
talpakon, / Akár az óriás macskák. Hej, micsoda tánc foroghat ott / A gyepűs téreken / S micsoda élet pezsdülhet azért a téres partokon, / Mert ott a béresnek is sarkantyúja van! / A folyó pedig csillan |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
s tán ott nevetni tudok / Ó, jöjj már, légy itt, boldogabb vigasság s bár elmúlna már / tőlem ez az élet/ S e világ is: mint a csillagképek rendje, vajha lassan elfordulna / szememtől... / És tagadón se |