| [Füst Milán - A holdhoz] |
dajkáltál éngem... s innen a fekete fény, mely szivemből / szüntelen árad, / Innen az átok, tűztelen életem, a ridegség, sugárkévéim éjszaka / Ezért oly feketék. S ti kik annyiszor meggyötörtetek engem / S |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
síromhoz méla dudaszóval eljön, / Ki sírkövemre bágyadt gyermeket lerajzol, / Az holtomban megérti életem: / Az megholt lelkem mélységes és titkos / Tengerszemére rátalált és áhitatos szájjal / Nesztelenül |
| [Füst Milán - Köd előttem, köd utánam] |
gondolok. / Itt éltem én e lét előtt, tudom. E helyt rejtőzött álmatag' / Függőleges és lassú életem. / Egy asszony állt a kút előtt és bölcsőt ringatott... / S én néztem őt |
| [Füst Milán - Tavaszi dal vándordal] |
Szél hulláma mossa csiklándó nyakát!... / Hej, elfeledem én is búskomorságomat... / Föltettem életem egy lenge levélre / És én is elmegyek, hová a szél sodor |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
Hogy én, hogy én még lázadozni mertem / S nőkről énekelni hitvány éneket?! / Meglásd: szerény lesz életem ezentúl / S bágyadtabb, szelíd, szerény lesz bús dalom |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
visszaverni egyszer... / Én, kihez csak nagy alázat illik / S ki néked köszönöm ajándokom, bús életem...? / Én, ki nyomorúlt s beteg vagyok, / Ki a búbánatból élek és kinek / Szegény kis életem |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
a földi téreken / S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó... / És semmivé lett drága életem. /* / Ha meggondolom, mindez tévedés: / Vaj' Szent Ferenc mit ért el nálatok / Hogy volt az |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
magam csináltam egykor / jó egynéhány dallamot / S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát / sötétben töltöm el, / A mélyen elrejtező, néma férfikort. / E sugallat hűvös. Mint aki |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
bús életem...? / Én, ki nyomorúlt s beteg vagyok, / Ki a búbánatból élek és kinek / Szegény kis életem kiérdemelnem illik?! / ó bocsáss meg! én: garázda kérkedő! / Hogy én, hogy én még lázadozni mertem |
| [Füst Milán - A Mississippi] |
mert senki sem ismer / S amit nem ismerek, látod, már én is csak azt szeretem. / Fekete nap volt az életem. Kinek panaszoljam? Elmult. / Oh mintha sose láttam volna napfényes szép egeket... / Ó távoli |
| [Füst Milán - Levél Kanadából] |
ha meghalok, / Annyi gyengeségem akkor mint pajzsot emelem fel / S tudom: remegve sírok majd utánad életem! / Költő vagyok, oh jaj, kiáltanám váltság után jajongva, / Mint a téli fák, / S a sárkány torkában |
| [Füst Milán - Egy régi költő műve - Óda a Fejedelemhez] |
Szenvedéseim forró lehelletétől! S pokoli két vörös szem repűl / A magasságba' fenn és nézi fájó életem... Nagy Király! / Ne gondolj rosszat énfelőlem s üldözőimet / S a rémeket, kik hátam megett |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
Elhagyom barátaim, szerelmem is s kezembe véve igaz könyvedet / A nagy magánynak áldozom az életem. / Nehéz a valóság nekem: elmenekülni tőle / Ó míly boldogság, míly révület lesz s elmerülve fájva |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
mint őseim / És szellős lesz a lelkem, mint a virradat / S pihétlen tiszta és magasztos lesz az életem! / Oh nem úgy testvérek, az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni / S két kezed tördelni vagy az |
| [Füst Milán - Levél a rémületről] |
S mint álmos, nehéz hajnalon alvó vizek, / Ma már olyan. Sötét és hallgatag. Kifordúlt sarkából az életem... / Oh némely látomás felér egy ezredévvel! Mindegy. Semmi baj. / Én futni nem fogok |
| [Füst Milán - Este van] |
Este van / / Mire rám mutatnál: nem vagyok. / Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. / Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét... / Bizony én el se tudom hinni |
| [Füst Milán - Sirató] |
Hogy voltál itt és éltél hirdetem! / De meddig vagyok én még híradó? / Hisz örökké nem tart az életem! / S ki tudja, mint itélt a bősz biró? / Időm a sír felé, öreg barát / Oly csendbe' lépked, mint az |