| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
oly szépnek, mint a tiéd! / Az anyák szörnyű mesterségét, mondd, nem ismered? / Adják az életet és elveszik. Oly ősz a haja már, szintiszta ősz / S oly megtört már szegény s fiát ha látja, akkor |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
meg rá, hogy újra áldjalak / S feledjem el, hogy nem találtalak... / Oh add, hogy elfeledjem ezt az életet! |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
mert ő tudja, hogy van s várom / Okos szeme mint fénylik, mint nyílik szája feleletre... / Én az életet már láttam, nem félek és nem várok s ki / megszólít, megvetem... / De szilárdan s szépen állani |
| [Füst Milán - Panasz] |
mindhalálig: / Semmit el nem érhet nálad, ásitasz... Mindez mivégre van? / Vagy én sem értem már az életet? Minek van hangom, / nem tudod? / Mint aki kincses zsákkal jár és folyvást elveszít belőle / s |
| [Füst Milán - Az igaz bíróhoz] |
mint a nap, / S hisznek e benned, vagy sem, szidnak e, szeretnek e, / nem bánod! / És látják e, hogy életet oszt fénylő melege szemeidnek: / Te csak derűsen mosolyogsz s elrévedve osztasz / S két jó kezed |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
Mondják meg eskü alatt: mi emlékük ez a lét? Lásd, fekve / tünődik / S félénken hallgat valahány: az életet ő már feledé. / Holt királyfit kérdezz meg akár, vajjon emlékezik e? / S szerelme énekére van e |