| [Füst Milán - Henrik király] |
való látomás: / Hiába fürkészik agg, néma szemeitek az örök elmulást, / Oh semmi sem segít. Hogy itt élt egykor Henrikem, a király, / itt vérzett a szíve, / Ki tanusítja? S itt jártam én is, hogy lennék |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
a rossz hatalmak, múljon e kicsi fény emléke / szeméből, / Múljon a szerelem emléke, palotáé, ahol élt és cipruságé, / S vegye át gyengéd testét, elbágyadt szivét az alvó végtelen! / Lelke zengve |
| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
még meddig kiáltok én? / S vajjon kinek kiáltok én? / S meghallják e vaj' a századok, hogy egy ember élt itt? / S vajjon elbolyong e jajszavam a századok rengetegében s nem / hal e el? / S vajjon tovább |
| [Füst Milán - Mózes számadása] |
Egy már haragra is erőtlen aggastyánt, aki akkortájt valék... ) / De minden egyéb is, mi ottan élt, rajzott, vagy sarjadott a tág / mezőn, / A gyűlölettől volt annak förtelmes az ereje. / S egy új |