egyebet

[Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni]
mikor nyögve törik el a viharban, / Tekintsd a borjat, amely még szopna s a hídra viszik / És minden egyebet, ami szomorún megy nem áhitott célja felé... / S a vijjogó keselyűkről ird majd meg végül is
[Füst Milán - Habok a köd alatt]
lapúlt, sunyított és figyelt, / Hogy alattomosan világított a sűrű köd mögűl. / S hogy aztán minden egyebet elborított a sötét mozgalom. / Mert még odébb a folyó is füstöt vetett s a környező világot


Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.