| [Füst Milán - Henrik király] |
már. Egy végeláthatatlan tölcsér / Vár reá az útak végén. S amellett semmije sincs. / Hol a múltja? Egyetlen egy nap a zsákmányod dicső emberiség. / Mint lángokból az oroszlán, kikelsz, felépülsz |
| [Füst Milán - Este van] |
körülöttem mindenütt. / Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld / S mi apró cseprő volt: felszívatik. / S egyetlen hang donog: hogy este van. / S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, / Mert |
| [Füst Milán - Egy egyiptomi sírkövön] |
ott alant, / Amint az lágy mohára hajtja elfáradt fejét / S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez / Egyetlen kincsét: az örök éjszakát |
| [Füst Milán - Halottak éneke] |
mindig is: kegyetlen! / S minek van köztetek oly sok biró? / Ha mintakép egy évezredben van talán egyetlen/ S hogy minek volt az is, mi végre tündökölt, / A sok közt oly kevés? / Nem tudja senki sem. / Oh |
| [Füst Milán - Intelem] |
emléke, nyugalmas / Semmittevés gyötrő emléke, fájdalmas / Üldögélés undok hatalma: / Ó én életemnek egyetlen tartalma! / Diák vagyok én még most is, / Egyedül élek, mint a kóró most is... / Minek is annyi szó |
| [Füst Milán - Szellemek utcája] |
hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát / Képzeltem hozzá... S ma már éjszakám: / Egyetlen teljességem. Ne higyjétek, nem sohajtok, / Sőt feledni vágyom minden multamat s még inkább |