| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
ki szobrászi kalapácsért, / régi kovács, / A pőrölyöd sutba vetetted: a kedvemért felejtsd el ez egyszer/ busongó világodat s készíts / Tréfás csoportokat inkább, tar kedvemhez ami illőbb... / Teszem azt |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
én. / S hirdesd: / Nagy urak órája egy kastély felett, havas éjszakán, / Végsőt kongattam még egyszer, éji időben, mutattam az időket / s megálltam / S hogy nincs oly órás e világon, aki szóra bírhatja |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
mulatni mertem én az éjjel, / Nevetni vígan és nőket csábítani? / Kihívó, durva szókat visszaverni egyszer... / Én, kihez csak nagy alázat illik / S ki néked köszönöm ajándokom, bús életem...? / Én, ki |
| [Füst Milán - Madrigál] |
neki, / Ha verset írsz, nem kedveli, / Kedvét már abban nem leli... / Mondd, hol jajongjak hát még egyszer érted, / A szegény lelked üdvössége végett |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
rí megbabonázva, míg a többi bolond / Zabolátlan veti bukfenceit, karikáz, / Gurúlva nevet és még egyszer fellobog élete. / S te mindeközben alszol s homlokod köríti gyenge csillogás. / Egy titokzatos élet |
| [Füst Milán - Oh latin szerelem] |
álmának minden melegével / Megjelenik reggel s ittasan bámúlja világod: / Kérlek Venusz, küldd el ez egyszer galambjaid arrafelé... / Csattogva fénylő, szép nyaka mellett: ők / Súgják meg neki titkom, hogy |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
húsz éve lesz bizony, / Hogy elapadt torkában az ének, oh hadd panaszlom, / fáj ez emberek! / Ez egyszer hadd beszélek erről is! elszántam rá magam / kimondom hát, hogy fáj nekem / E bús kis öregasszony |
| [Füst Milán - Öregség] |
ősi nyomora. / Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a / széllel / S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna... / S aztán hát elment persze, csend lett végül is e |
| [Füst Milán - Barokk elégia - Búcsú mesterségemtől] |
Végül is versem, légy hát az utolsó! / Mondd meg a lányoknak: csak őket szerettem! / S hirdesd még egyszer, hogy sokat szenvedtem én. / S hirdesd: / Nagy urak órája egy kastély felett, havas éjszakán |
| [Füst Milán - Óda egy elképzelt művészhez] |
fény ez, betegebb, mint a holdé, nem vetekszik ez a / nappal, / Oly holdé, milyet álmodtam egyszer, hogy volna végtelen messzi, / Volna csupán akkora, mint egy forint s zöld éjszakában / Halkan |
| [Füst Milán - A mélyen alvó] |
forog, / Mert érzi, hogy közeleg a hajnal. / S mi sötétbe' tenyészik, most pendűlve feléled / S ez egyszer még elmélyül az éj is. Sok holdi poronty / Ilyenkor nyeri létét s a hold alá szalad nyavalyássa |
| [Füst Milán - Kutyák] |
tanúlsz? A csillogó szerszámot felveszed? / Mikor lesz már, hogy, mint a dacos állat, mely az ostort egyszer/ s mindenkorra megjegyezte, / Ellenállsz és nem fogsz fényleni. De felindúlsz és mégy a vonítás |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
inkább a fekete gyehennát, / Semhogy véled járjam az országútat újra, / Semhogy sorsuk szégyenét még egyszer vállaltasd velem. " / " " Akkor itt hagylak hát, jól van, elmegyek. / Csak aztán kamrád sarkaira jól |
| [Füst Milán - Objektív kórus] |
mindegyik napom?! / Bársonykalapba' lépdelek, tollam fülem mögött / S az ajkamon önhitt mosoly, ez egyszer végre megnézem a / tornyokat, / Miket nem láttam eddig... minek építették s nyújtózkodnak azok / fel |
| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
Add a kezdetet lennem úgy, mint a halottnak, kiről álmodék! / Egy nagy csarnok felét láttam egyszer világosan ciprusokkal, / Onnan ment egy temetési menet szótalan, imbolygó / zászlókkal legelől / S a |