elbágyadt
[Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo]
szeméből, / Múljon a szerelem emléke, palotáé, ahol élt és cipruságé, / S vegye át gyengéd testét,
elbágyadt
szivét az alvó végtelen! / Lelke zengve változzék meg, olvadjon a fénybe: / Ó alvó fények áhitott
Boda István Károly & Porkoláb Judit, 2011.