| [Füst Milán - Végrendelet feleségemnek] |
s a fény, / Hol mind eloszlott: bűn s erény, / Mert a Teremtés ős álmába öltözött, / Hol mindent elborít az ősi köd... / Hogy ezt az öröklétet mint tűröd |
| [Füst Milán - Egy csillaghoz] |
ki szórsz, borúd tüzét aki veted a libegő / boltozaton, / Hogy önnön viharzásod köde már már végkép elborít... / Vaj' mire vágyol ott? hogy hívjanak? szeressenek? / Esengő asszonyok a karjukat s a szívüket |