| [Füst Milán - Szózat az aggastyánhoz] |
ami / kérlelhetetlen, nem alkuszol vele, / Mert az vagy rég magad! S ha felhőid közt olykor eléd járúl / egy egy emberarc, / Te mozdulatlan várod őt, nem bíztatod, nem kergeted / S úgy űlsz előtte |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
boldogít s nőt, aki szeret, / Megadod majd, megadod máskor... / Most megtörten s hajadonfővel állok Eléd/ S ahogy teremtettél, búskomor tekintetemmel, / Gondjaim terhén merengek, barna hajam eső veri / S |
| [Füst Milán - Sirató] |
Úgy űltél köztünk olykor elmerengve, / Mintha várnád őket: e föld szűzeit, / Hogy jőjjenek Eléd s bánkódva mind / És sírjanak! / Oh bontsák csak meg őszi koszorúikat s remek / Hajzatuk csudáit |