| [Füst Milán - Epilógus - O beata solitudo] |
szerínt már sohse szólhatok: / Ezért is régen elhatároztam, magamba szállanom s hogy végkép' / Elhagyom barátaim, szerelmem is s kezembe véve igaz könyvedet / A nagy magánynak áldozom az életem. / Nehéz a |
| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
gyümölcse!... /... Jaj nekem! Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi / vidékre, / S reggel elhagyom ezt a gonosz, kegyetlen várost, ahol annyit / szenvedék: / Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
bronzból vert / szégyen koronám, / Elvetem palástomat is, mit varrt valamely szeleverdi szeretőm, / Elhagyom lakomat érted: rászáll a felhő, megűli köd, / Jer menjünk, hiszen szabad az országút... / Nem jobb |