| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
Leng a magány, jár ragyogón, hidegen... / S ahol este a napkorong / A kezdődő homályba zuhan s eltünik... / Az édes és végtelen tengeren, / Lobogj én lelkem, mint a kósza szél... / Mint a hajnali |
| [Füst Milán - A kalandor] |
pusztán délibáb / És mindaz: mi e földi lét fele, / Mely sápadtabb, mert nincs vérrel tele... / Mi eltünik s nem mondta: élni jó! / S vidáman múlik el s nem éri vád / Az Alkotót, hogy mit művelt vele. / Az |