[Füst Milán - Oh nincs vigasz] |
ne késlekedj, adj össze minket, / Kösd össze betegen sovárgó szíveinket... / Szerettem őt, szerettem emberek, / De nem láttam soha |
[Füst Milán - Ha csontjaimat meg kelletik adni] |
közt megáll. / Nem baj, nem sirok. Oh fussatok hát vad lovak / S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon, / Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a szívem, mint a / vadászé, / Ki ölni |
[Füst Milán - Gyertyafénynél] |
gondja. / Jaj, húsz éve lesz bizony, / Hogy elapadt torkában az ének, oh hadd panaszlom, / fáj ez emberek! / Ez egyszer hadd beszélek erről is! elszántam rá magam / kimondom hát, hogy fáj nekem / E bús kis |
[Füst Milán - Levél Kanadából] |
máris ott űlnek a keselyük... oly jól ismerik ők a halált! / S a jussukat épp úgy számontartják oh emberek gyermekei, / mint ti... / S félálomba' tünődnek. S mire felkel a hold is s megindul véle a / felszél |
[Füst Milán - A magyarokhoz] |
ették virágaid, majd a vad burjánzás / Mindent ellepett utána, oly termés volt ez e térségeken emberek! / Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kelle szöknie... / De légy türelmes, szólok hozzád |
[Füst Milán - Levél a rémületről] |
a tolvajok? / Szabályosabbnak hittem ezt a létet eddig. Ma már megvetem. / Sietni kell? És félni? emberek! Nem nézhetem a holdat / lassan is? / E szép világ hát nem enyém?... ó hagyjatok! hadd sírok még |
[Füst Milán - Az egyik agg levele Zsuzsannához] |
egyik agg levele Zsuzsannához / / " Szeretlek, / De ne mondd meg senkinek, / Mert vén vagyok / S az emberek nevetnek. / És mord vagyok. / Oh agg fenyő, / Míly istentelen vagy és vakmerő! / Mondd, mit akarsz |
[Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
mint a vas, de őt már elragadták... / S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg... / A szélben vén emberek perlekedtek... / Egy részeges ajtóm elé vizelt, / S azt hajtogatta, hogy ő nagybeteg. / A halál meg |
[Füst Milán - Objektív kórus] |
alá, / Ha én nem láthatom... Ha gyönyörködni bennök nem tudok? / Fáradt vagyok / És nincs időm, ti emberek... s a bánat is, / Nehéz madár a gyenge ágon, úgy lehúz, úgy megvisel... / Oh nem a szépségnek való |
[Füst Milán - Barátaimhoz] |
mely így zokog? / Akkor is, ó akkor is, megérdemeltem egykor barátságotok. / Szív voltam, tört szív, emberek! / S hogy feledni fogtok, az a vígaszom |
[Füst Milán - Álom az ifjúságról] |
tőle, illeti / Elfáradt lelkemet s a gyötrő hév is szinte felmagasztosúl, / A gyötrő hév bizony! Óh emberek! / Ti nem tudjátok ám, ki voltam én! / A láng... oly esztelen, akár a láng, / Mely lobog meztelen |
[Füst Milán - Habok a köd alatt] |
e tanú hazudik. Félálom / játszadoz / Érzékeikkel. De még be is csempésznék közénk, kik való igaz / emberek vagyunk, / És húsunk is van, mely körömmel téphető, / E vértelen félálmokat. / E gazok azt szeretnék |