erre

akkor az öregnek. / Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe, tompa / dobot / S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger... / Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté

míg az orgona búg, mint a kiszakadó sírás / Látom bűnöd innen kósza lélek én, ki véletlen hogy erre járok / S kinek szíve tiszta és magános, mint templomi csengetyű lézengő / bánata: / Jaj, jaj

őket árva / vándorok: / Hogy íme, lám, e föld íly hű tehát? S nem nyomtalan tanyázott / itt, ki erre járt? / Tünődve néztük lenn a vad folyót... / S e naptól csendesebbek lettünk. Úgy lehet: / Háborgó

Levél Kanadából / / Széles az út odalenn, messzi a vidék / S olykor, ha lenézek, / Lélek se moccan erre mifelénk / S némán áll a levegő tengere... / Ám ősszel... mikor lejönnek végre a hegyi vadászok

hogy az hánytorogva felindul / S a kopárság szélei habzanak... / Fut a kiáltás, minden kiáltás fut erre mifelénk s olykor / Házunk ajtajánál olykép kavarog, mint a hózivatar... / Bambán mozdul meg tőle a

Egyik se lelte már helyét, párját kereste mind a hány / És íme: nem volt párja senkinek... / És erre most eszméltünk csak e furcsa éjszakán... / S a futkosás oly nagy lett végül és a zűrzavar: / Hogy

sűlt tökök és répák, hízott borjak járják olykor űltödet / körül / S te lassan ingatod a fejed erre s titkaidat magad elhallgattatod: / Hogy nincsen hajnalod, mely néked énekelne s nincsen éjszakád

a napfény is, hogy él, / De majd elvégzi ő és nem beszél... / A sírodat is hagyd tehát. Mi gondod erre? / Talán csak elvégzed majd te is valamerre

vedd a Libanon / Ös cédrusát, e háromezeréves szűzet, rá hivatkozom, mert / onnan vándoroltam egykor erre/ Tekintsed őt, türelmes pártájával hajladoz a szélben, nem jajong, / De bölcsen hallgat s vár, amíg

lovas, / Nem is három, de négy király, / Az ujját felemelvén rólad suttogjon az éjszakában, erre vársz? / S ha mind ott állna is, mert sok van itt boldogtalan, / S ha mind: az egész földi nép a