| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
fényétől új életre kél: / Oh akkor felmutatom majd Előtted tört szivem... /... Mi más valék, mint esengés? Hisz abból gyúrt kezed / És nem szerettem senkit s voltam átkozott, akit az emberszív / kivet |
| [Füst Milán - Barátaimhoz] |
S nem tudtam, mitévő legyek a sovárgástól, oly akkora volt / bennem a néma fájdalom... / De most az esengés sirjába tér. Sokáig ingott, remegett, / titokba' sírt, / Majd elfordúlt mindattól, ami vonzza s |
| [Füst Milán - Zsoltár - Zenét és nyugalmat] |
ismét előcsalja régi könnyeim, / Hogy ami néma már, hová tünt, nem tudom, de érzem, él, / Az esengés Uram... mivoltod nagy fényétől új életre kél: / Oh akkor felmutatom majd Előtted tört szivem |