| [Füst Milán - Őszi sötétség] |
S zöld üveglapon ahol áramlik és úszik, / Leng a magány, jár ragyogón, hidegen... / S ahol este a napkorong / A kezdődő homályba zuhan s eltünik... / Az édes és végtelen tengeren, / Lobogj én |
| [Füst Milán - Ballada az elrabolt leányról] |
valék... És volt egy lányom is, / A kontya, mint a vas, de őt már elragadták... / S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg... / A szélben vén emberek perlekedtek... / Egy részeges ajtóm elé vizelt, / S |
| [Füst Milán - Gyertyafénynél] |
Nem jó e aludni? S aki meghalt, gondold meg, jól aluszik. / S nem édes e az álom? S lásd, ha jön az este, / Mégsem akarsz te soha lefeküdni. / Pedig lusta vagy ám! Jól ismerlek! Hej, ha feküszöl már |
| [Füst Milán - Egy magános lovas] |
alá, / Hogy kit szerettél ott, már nem emlékezel. / Így élsz most egymagad. S el elcsodálkozol, ha este van. / Majd lőporos táskádból estebédedet / Előszeded... S a hatalmas, nagy némaságban, mint a |
| [Füst Milán - Este van] |
Este van / / Mire rám mutatnál: nem vagyok. / Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt |
| [Füst Milán - A fegyenc fia] |
jól van, elmegyek. / Csak aztán kamrád sarkaira jól vigyázz / S nehogy patkányt kiálts megint, ha este van. / S a sötétet se panaszold a fények alján, / Mert mindez én vagyok. Hisz én lappangok néked |
| [Füst Milán - Este van] |
ég is tágúl, gömbölyűbb a föld / S mi apró cseprő volt: felszívatik. / S egyetlen hang donog: hogy este van. / S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, / Mert jó valék. / Mert rossz |
| [Füst Milán - Kutyák] |
csatázni / mint a fergeteg, / Hogy riadozva menekültek el a remeték s a puszták vadjai... / És este vége volt. / Lobogva forrsz világ és minden reggel újra. Oh ez nem panasz. / De mégis nem tanúlsz? A |
| [Füst Milán - Kutyák] |
én! / Lovast a hídra léptetni... Megállt szemközt a napkoronggal. / Állt s fütyölt szegény / És este vége volt. S hány büszke nép a sivatagba szállt csatázni / mint a fergeteg, / Hogy riadozva |